Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mindennapi várakozásaink-türelem fejlesztés

2012.08.25

Návay Mónika, óvodapedagógus, fejlesztő- és gyógypedagógus

Mindennapi várakozásaink - a türelem fejlesztése

Életünkben szinte mindenhez türe­lemre van szükség. Nem vagyunk egyformák, vannak közöttünk türelmesebbek és vannak, akiknél ha­marabb elszakad a cérna, de egy biztos: a türelem fejleszthető. Mi, felnőttek már sokat tanultunk erről az erényről, gyakoroljuk is nap mint nap a postai sorbanállásnál, a reggeli csúcsforgalom­ban, a munkahelyi határidős feladatok elvégzése közben.

Nagyon nehéz dolog türelmesnek lenni és nem elveszteni az önuralmunkat, bár­mennyire is igyekszünk. Van, hogy egyes tényezők vagy embertársaink hátráltatnak bennünket tevékenységeinkben, céljaink elérésében, és ezáltal düh ébred bennünk.

Sokszor elhatározzuk, hogy gyermekeink felé is több türelemmel leszünk, de ezt nem mindig sikerül betartani, hiszen minket is rengeteg kellemetlen hatás ér, ezért gyak­ran otthon engedjük ki a napi gőzt. Olyan­kor aztán bűntudat gyötör bennünket, ami az önértékelésünkre sincs jó hatással: úgy érezzük, nem vagyunk elég jó szülők. Pedig az ezen való tépelődés már éppen elég jó szülővé tesz bennünket, és csak egy kevéske önmérséklet hiányzik ahhoz, hogy valóban el tudjunk számolni tízig, mielőtt valamit mondunk vagy teszünk.

A várakozás feszültsége

Minél kisebb egy gyermek, annál kevésbé tudja elfogadni azt, hogy vágyait, szükség­leteit nem érheti el azonnal, a késlelteté­si képesség ugyanis a szocializáció során alakul ki bennük. Noha megfigyelhetjük, hogy gyermekeink gyakran türelmeseb­bek, toleránsabbak velünk, mint mi ővelük (a függésből és a szülői szeretet féltéséből adódóan), bizonyos helyzetekben nagyon hamar elvesztik a türelmüket és nyűgösen, dacosan, agresszívan reagálnak a fruszt­rációra vagy a kudarcra. Mindez teljesen érthető, hiszen életkori sajátosságukból adódóan még nem tanulták meg kezelni az ilyen helyzeteket, nincs eszközük a várako­zás okozta feszültség oldására. Van, amikor úgy kell türelmesnek lenniük, hogy ők ma­guk nem tehetnek semmit, csak az idő az, ami közelebb viszi őket a célhoz - és az ilyen helyzetet a legnehezebb elfogadniuk és ön­uralmat gyakorolniuk.

Hogyan segíthetünk gyermekünknek a mindennapokban, amikor tétlenül kell vá­rakoznia? Az unalmas hajszárítás, a hosszú utazások, a várakozás az orvosnál, forgoló­dás éberen a délutáni csendespihenő alatt mind-mind bosszantóan lassan történő időmúlás számára, amely kényelmetlen­séget, dühöt ébreszt benne és tempera­mentumától függően hangot ad nemtet-szésének. Praktikus ilyen esetekben felada­tokat kitalálni számára, pl. „mire elszámolsz tízig/százig, már ki is kapcsolom a hajszárí­tót". Ilyenkor a gyermek figyelme elterelő­dik a várakozásról, a kapott feladatra kon­centrál, s még tanul is közben. Ha hosszú gyaloglásra kényszerülünk, mondhatunk verset, mondókát, léphetünk ritmusra és így észrevétlenül, játszva, panasz nélkül megtettünk egy hosszú utat. Nagyobbak­kal játszhatunk barchobát vagy kő-papír-ollót, szóvonatot és számtalan anyanyelvi játékot, amihez semmilyen eszközre nincs szükség. Hasznos, ha az orvosi váróba vi­szünk magunkkal könyvet és mesével mú­latjuk az időt. Miközben a szülő megmossa gyermeke fogát, szintén lehet mondókázni, ritmusra mozgatni a fogkefét, így megle­pően jól fogja tűrni, mivel ránk figyelme és közben szöveget és ritmust tanul, nem utolsó sorban pedig jobban fogja kedvelni a fogmosást. A tevékenységek végén pedig felhívhatjuk a gyermek figyelmét arra, hogy mennyire gyorsan eltelt az idő a játékkal és milyen hasznos, ha kitalálunk valamit a vá­rakozás unalmas perceire.

A gyermek tájékozódása az időben

A gyermekek időfogalma csak 7-8 éves korban alakul ki, ennélfogva az óvodás gyermek szemlélethez vagy cselekvéshez köti az időt, hogy jobban meg tudja érteni, ezért fogalmaz így: „még hármat kell alud­ni" ( ebbe néha beleszámítja a délutáni al­vást is). Ebből következik, hogy nem igazán érti meg, mennyi is egy perc, egy óra, mitől délelőtt a délelőtt, és a bizonytalanság fo­kozza a türelmetlenségét. Nagyon hasznos lehet egy saját készítésű hetirend a hét napjaival és benne a gyermek elfoglaltsá­gaival, rajzokkal szemléltetve. Így mindig tudni fogja, milyen program vár rá másnap, mennyit kell még aludnia kedvenc kézmű­ves foglalkozásáig vagy korcsolyaórájáig és mikor jön a várva várt hétvége. Ugyanígy elkészíthetjük az évkört mutatóval, akár­csak egy órát, rajta az évszakok, hónapok, jeles napok feltüntetésével.

A türelem rózsát terem. Egyebet nem?

Vannak olyan helyzetek, amikor a gyermek munkájára, erőfeszítésére van szükség ah­hoz, hogy célt érjen és a feladatait meg­oldja - ehhez szintén türelem kell. Egy 2-3 éves gyermek csupán néhány percig képes összpontosítani valamire, azután egyszerű­en otthagyja a játékot és másik után néz. Ahogy idősebb lesz, ez az időtartam egyre nő és a gyermeknek magával szemben is elvárásai lesznek. Szeretne sikeresen meg­oldani egy-egy feladatot, bizonyítani ön­magának és környezetének, hogy ügyes, okos. Ha valami nem megy, türelmetlenül kéri a segítségünket, vagy elkeseredésében otthagyja a tevékenységet, ami így kudarc­cal zárul. Előfordul, hogy mérgében felrúg­ja az általa megépített várat, mert az nem sikerült olyanra, amilyenre szerette volna, vagy földhöz csapja a füzetét a csúnyának vélt írása miatt. Mindez természetes reak­ció, csak az a fontos, hogy ne a dühkitörésre reagáljunk, hanem a gyermek bánatára és negatív érzéseire: „nem tudom, ügyetlen vagyok, feladom". Jó, ha ilyenkor megértést tanúsítunk iránta, felajánljuk a segítségün­ket és megpróbáljuk legyőzni ellenérzé­sünket a dühkitöréssel kapcsolatban, ami persze nem könnyű.

Ha a gyermek problémával küzd

A képességbeli elmaradással küzdő gyermeknek még nehezebb önmagá­val szemben türelmesnek lennie, hiszen a hiányosságait pontosan érzi, és hogy ne érje kudarc, kerüli azokat a tevékenysé­geket, amelyek gondot okoznak számára. Egy diszkalkulia-veszélyeztetett gyermek például visszautasít minden számolással, mennyiséggel kapcsolatos feladatot, de gyakran a mondókázást, ritmustapsolást is kerüli, mivel a ritmus a számlálás alapja. Sajnos már az óvodában is kudarcot vall­hat ezeken a területeken, de az iskolába lépéskor, amikor teljesítményt várnak tőle, ezek a sikertelenségek még több érzelmi problémát okoznak neki. Az önbizalma is csökken, mert úgy érzi, ő más, mint a társai és hajlamos feladni a reményt, hogy valaha fel tud zárkózni hozzájuk. Alulmotiválttá válik, mert nincs türelme és lelkiereje ki­várni, amíg hosszú, fáradságos munkával eredményt tud elérni. Másik példaként: egy beszédproblémákkal küszködő gyermek hangos, türelmetlen, olykor ingerült meg­nyilvánulásának az oka az lehet, hogy a kör­nyezete nem érti meg mondanivalóját, ami bosszantó és elkeserítő számára, így újra és újra szembesül problémájával.

Biztatás és énképerősítés

Hogyan tudunk szülőként, pedagógusként segíteni a nehézségekkel küzdő gyermek­nek? Nagyon fontos az énkép erősítése. Meg kell értetni vele, hogy semmivel sem rosszabb vagy kevesebb másoknál, mind­össze arról van szó, hogy bizonyos területe­ken több segítséget és gyakorlást igényel, mint a többiek, de erről ő nem tehet. Tény, hogy valóban külön foglalkozásokra van szüksége, amit nem vesz jó néven, főleg, hogy a szabadidejét kell feláldozni érte. Ahhoz, hogy derűsen teljenek ezek az al­kalmak, fontos, hogy a gyermek motivált legyen. Minél több sikerélménye van, ez annál jobban biztosított.

Megfelelő önismerettel lelkileg ellensúlyozni tudja a hi­ányosságokat, ezért erősítsük benne azt, amiben jó, és hívjuk fel rá a figyelmét, hogy ő is tudjon róla, mely területeken teljesít megfelelően vagy éppen kiválóan. Nagyon sok dicséretre, biztatásra van szüksége ah­hoz, hogy saját fejlődését ki tudja várni és a legkisebb pozitív változásnak is tudjon örül­ni. A mi türelmünk segít neki abban, hogy érezze, nem siettetjük őt, így ő is türelme­sebb lesz önmagával szemben. Míg a kap­kodás, feszültség blokkolja a teljesítményét, a türelmes, támogató hozzáállás felgyorsítja a fejlődési folyamatot.

A szülőnek is nehéz, ha gyermeke problémákkal küszködik, hi­szen ez szorongást kelt benne, mert úgy érezheti, hogy bármennyire is szeretne, nem tud segíteni rajta. Ám ezek a gyerekek - ha az iskolában nem is - az életben épp­olyan sikeresek lehetnek, mint bárki más. Számos kimondottan tehetséges gyermek küzd tanulási zavarokkal és szenvedi végig az iskolát, de ha a gyermek önbizalmát erő­sítjük és kialakítjuk a reális énképet, hang­súlyozva a pozitív tulajdonságait, képessé­geit, akkor meg fogja találni a maga útját, helyét az életben, és éppen a hosszú évek során megtanult tengernyi türelem fogja segíteni vágyai, céljai elérésében.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.